Nyomtatás

Beszámoló a kormány választásellenző konferenciájáról

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2012. szeptember 28-án rendezett konferenciát Az élet ajándék címmel, amelynek témája a magzatvédelem volt. Nem meglepő, hogy az a kormány, amelyik az alaptörvénybe írta, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”, és amelynek több tagja hangot adott már annak a véleményének, hogy a terheségmegszakítás gyilkosság, támogatta a konferenciát azzal, hogy a szervezők rendelkezésére bocsátotta az országház felső házi termét, illetve 22 millió forintot adott a konferenciára és a hozzá kapcsolódó plakát- és videókampányra. De mi is hangzott el ezen a több száz fős konferencián, milyen érveik vannak az abortusz ellenzőinek, és az elhangzottak alapján mire lehet számítani a kormánytól abortuszügyben?

 

A konferenciát köszöntő és megnyitó Kövér László, illetve Soltész Miklós visszafogott volt. Kövér szájából eléggé vészjóslóan hangoztt, hogy a gyermek nem magánügy, hanem „a közjó egyik legfőbb eszköze”, amellyel a tisztes időskor és a nyugdíj biztosítható. Ebből következhet az abortusz szigorítása, ha a kormány feltételezi, márpedig Kövér beszédéből kiderült, hogy feltételezi, hogy az abortiusztilalom vagy -szigorítás megoldja a népesedési problémát (ami nem igaz).

 

(Rriasztó ez a szöveg amiatt is, hogy eszközként és nem alanyként nevezi meg a gyereket. A gyerek eszköznek tekintése nem újdonság a kormány részéről, így jelenik meg az alaptörvényben és a családvédelmi törvényben is, amelyekben a felnőtt gyereket kötelezik, hogy eltartsa idős korú szülőjét. Ez különösen aggályos például, ha a szülő bántalmazó, de önmagában is elég súlyos, mivel így nem teljesül az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1. cikke, amely szerint minden ember szabadnak születik, így viszont minden ember a szülei szolgájának. És ugyanez a filozófia mutatkozik meg az új nemzeti alaptantervben, amely egységesíti azt, ahogy a gyereket nevelni kell, így csökkentve a gyerekek egyedi nevelési igényeinek nyitva álló teret. Na de vissza az abortuszra.)

 

Mindemellett az ő és Soltész Miklós üdvözlése sem ment el odáig, hogy abortusztilalmat vetített volna előre a közeljövőre. Ami a konkrét lehetséges kormányzati intézkedéseket illeti, Kövér a családi adókedvezményről, Soltész pedig arról beszélt, hogy segíteni kell az édesanyáknak (értsd: terhes nőknek), hogy ne az abortuszt, hanem az örökbefogadást válasszák. Szóval ebből áll a magzat életének védelme.

 

Carlo Cassini főleg az őáltala indított európai állampolgári kezdeményezésről beszélt, amellyel meg akarják tiltani, hogy az EU olyan tevékenységet (pl. kutatást) finanszírozzon, amely akár csak megtermékenyített petesejtek elpusztításával jár. (Ez lehetetlenné tenné például a lombikbébi kutatások uniós finanszírozását. Lengyelországban például már politikai vita tárgya a lombikbébi-programok betiltása – szóval lehet még fokozni a hangulatot.) Érvelése során idézte az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely védi az életet, csak persze „elfelejtette” hozzátenni, hogy a születéstől védi azt. Azt sem említette, hogy kifejezetten azért ez a megfogalmazás, hogy ne lehessen az abortusz betiltására használni, mert a nyilatkozat megszövegezői figyelembe vették, hogy van egy személy, a terhes nő, akinek az emberi jogait súlyosan sértené az állami kényszerterhesség. Világszerte taktikája az egyébként vallási alapon álló választásellenzőknek is, hogy a magzat élethez való jogának alátámasztására egyre kevésbé vallásos érveket használnak (például hogy az abortusz nem illik bele Isten tervébe), hanem inkább emberi jogi nyelvezetet és érveket (még akkor is, ha ehhez pontatlanul kell idézni az emberi jogi nyilatkozatokat). Ennek az a következménye, hogy az általuk vallott nézetek egyetemesebbnek tűnnek, mint amilyenek, hiszen az emberi jogok érvényesülését különböző vallású és nem vallásos emberek is támogatják általában.

 

Sharon Slater amerikai választásellenző aktivista sem utalt egyértelműen vallásos érvekre. Szerinte két világnézet néz szembe egymással: az egyik szerint csak két nem van, és a házasság előtti szex és a homoszexualitás rossz; a másik szerint egynél több nem van, a gyerekeknek születésüktől kezdve van szexualitása, a szexualitás semmilyen korlátozása nem megengedhető, és a nőknek joga van az abortuszhoz. Mire ide értünk az előadásában már én is a „normális” oldalon akar állni: ki a fene akarná, hogy pedofilok megtámadják a gyerekét, inkább tiltsuk be az abortuszt meg a homoszexualitást is, ha az kell ahhoz, hogy ezektől megvédje a gyerekeinket. Slater azzal folytatta, hogy a gyerekeknek szóló szexuális felvilágosítást erősen pornográfnak állította be, azért is nem hozott egyetlen képet sem ezekből az anyagokból, mert annyira illetlenek. De biztosított minket, hogy hihetünk neki, nagyon illetlenek. Elmondta még, hogy a szexuális felvilágosítást támogató radikális mozgalom szerint a gyerekeknek joga van a gyönyört okozó szexuális tevékenységekhez, és ezt a jogot meg kell nekik tanítani, és azt homályban hagyta, hogy ezek a „radikálisok” milyen eszközökkel tanítanák a szexhez való jogot. Borzongtam is, hogy biztos a szexet is tanítják ezek a gyerekeknek.

 

Slater csúsztatásaiban az a veszélyes, hogy mivel van bizonyos valóságalapjuk, nehéz lehet a hallgatónak felismerni, miben nem mond igazat. Igaz például, hogy vannak olyan szervezetek vagy szerveződések, amelyek a szexualitás minden korlátozását ellenzik, még a pedofíliát is engednék, azonban ezek nemzetközileg nincsenek többségben, Magyaroszágon pedig nincs ilyen szervezet vagy csoport. Valószínűleg statisztikailag igaz, hogy azok, akik szerint kettőnél több nem van, inkább választáspártiak. Ugyanakkor nem létezik olyan szexuális felvilágosítás, amely meg akarná változtatni, hogy a gyerekek milyen neműnek azonosítják magukat. Igaz, hogy vannak kifejezetten pornográf szexuális felvilágosító anyagok – felnőtteknek. Nem igaz, hogy a gyerekeknek szóló szexuális felvilágosító programok pornográfok. Nem igaz, hogy a nőmozgalom és a nőszervezetek, amelyek leginkább küzdenek az abortuszhoz való jogért és a szexuális felvilágosításért, pedofilok vagy pedofilpártiak lennének. Magyaroszágon és nemzetközi szinten is néha ugyanazok a szervezetek küzdenek az abortuszhoz való jogért, és azért, hogy az állam hatékonyabban lépjen fel a gyerekkori szexuális bántalmazás ellen. Szerintem ezt Slater is tudja, vagy ha nem, akkor hanyagul tájékozatlan. A Patent Egyesület például kampányt folytat a meglévő abortuszszabályozás konzerválása mellett, és számos olyan ügyfélnek nyújt jogi segítséget, akiknek gyereke szexuális bántalmazás áldozata lett, és akinek ügyében a magyar hatóságok hanyagul jártak el. Hiszen akárcsak az abortusztilalom és kényszerterhesség kérdésében, a szexualitás és az egyébként valóban létező gyermeki szexualitás kérdésében is a saját test feletti döntés jogát és a kínzástól való mentesség jogát tartjuk szem előtt. Ez az a jog, amit a gyerekeknek meg kell tanítani, nem a szex.

 

A legtöbb felszólaló megemlítette, hogy az abortusz beleilleszkedik egy általánosabb, a konzervatív értékeket és az életet megkérdőjelező kampányba vagy kultúrába. Kövér szerint a tudatipar a konzervatív értékek megkérdőjelezésével háborút folytat a civilizációnkat összetartó alapértékek és minden valódi emberi közösség – a család, az egyház – ellen. Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva a halál kultúrájáról beszélt, amely az online katolikus lexikon szerint „II. János Pál pápa kifejezése az emberi élettel szembeforduló tudatos döntések rendszerére, mely folyamatos programokkal és »tudományos« módszerekkel támadja az életet és az élethez való jogot” (Magyar Katolikus Lexikon), és amely olyan katolikus szemmel bűnnek tekintett tevékenységekhez vezet, mint az abortusz és az eutanázia. Ahogy Slater rágalmai esetében, itt is van valami igazságalapja a kijelentéseknek. Igaz, hogy az abortuszt megengedő nézet megkérdőjelezi azt a konzervatív gondolatot, hogy a nők teste fölött az államnak (értsd: férfiaknak) kell irányítást gyakorolnia, illetve azt a konzervatív vagy vallásos nézetet, hogy a sokasodás és szaporodás minden honleány kötelessége. Ugyanakkor túlzásnak tűnik, például az a kijelentés, hogy háború folyik a civilizáció ellen, ugyanis a választáspárti oldalnak nem célja a civilizáció alapértékeinek lerombolása, márpedig a háború tudatosságot feltételez. Ráadásul a kijelentés csak akkor igaz, ha felételezzük, hogy csak a Kövér által ismert család és egyház lehet valódi emberi közösség. Amilyen pontatlanok ezek a költői képek, annyira alkalmasak a választáspárti nézetektől való elrettentésre: ki akarna a civilizáció alapértékei ellen háborút viselni, a halál kultúrájához tartozni?

 

Délután a „Lelki segítségnyújtás és tanácsadás” című kerekasztal-beszélgetés során ugyanilyen pontatlan, érzelmi kommunikációval folyt a posztabortusz-szindróma tárgyalása. A szindrómáról a nap folyamán Politikus (Ékes Ilona), orvos (dr. Koós-Hutás Piroska), bába (Lukács Judit) és lelki gondozó (Kovácsné Treer Mária) is kijelentette, hogy létezik (ez utóbbi egész odáig ment, hogy kijelentette a nők 70%-a szenved tőle), sőt a szekcióülésen felszólalt egy fiatalkorában abortuszt igénybe vevő, most már idősebb nő is, aki máig tartó bűntudatról és gyászról számolt be.

 

Megint csak van valami igazság a dologban: tény, hogy vannak nők – főleg vallásos nők, vagy akikben bűntudatot kelt a környezetük – akik bűntudatot élnek át a terhességmegszakítás után, és vannak nők, akik szomorúak, mert általában akarnak gyereket, csak az adott helyzetben nem tudják azt vállalni, vagy mert a nem kívánt terhesség a párkapcsolatuk megromlásához vezetett, vagy más okból. És igaz, hogy a nők általában nem tekintik kellemes élménynek az abortuszt. Ugyanakkor nem igaz, hogy hosszú távra kiható lelki traumát okoz. Nagy mintán (utoljára például 80 ezer fő egészségügyi adatain) végzett kutatások szerint az abortusz utáni lelki állapotot leginkább az abortusz előtti lelki állapotból lehet megjósolni, vagyis a terhességmegszakítás nem ront a lelki egészségen. Valamint az abortusz nem vezet rosszabb lelki egészséghez, mint a kihordott nem kívánt terhesség. És nem igaz, hogy minden nő bűntudatot vagy gyászt élne át, sokan főleg megkönnyebbülést éreznek.

 

A felszólaló nő is arról számolt be, hogy élete során hosszú időre nem volt bűntudata, majd az feléledt, és ezért fordult lelki segítségért. A felszólaló nő jelen lévő lelki segítője és a kerekasztal többi résztvevője is elmondta, hogy az abortuszon átesett nők esetében mindig a bűntudat csökkentése a cél, azonban felmerült bennem, hogy egy az abortuszt bűnnek vagy gyilkosságnak tartó segítő nem fogja soha azt mondani az abortuszt igénybe vevő nőnek, hogy nem követett el semmit, ezért szükség szerűen mindig bűntudatkeltő marad az ilyen tanácsadás. Ahogy a kerekasztal egyik résztvevője maga is mondta, a bűntudatnak azért van helye az ilyen esetekben – legalábbis az ő szempontjából. Lehet, hogy emiatt a tanácsadási gyakorlat miatt van, hogy a választásellenző tanácsadók úgy tapasztalják, hogy az abortusz soha nem múló bűntudatot okoz, holott lehet, hogy azt nem az abortusz, hanem a burkoltan bűntudatkeltő tanácsadás okozza. Ilyen értelemben nem posztabortusz-, hanem posztbűntudatkeltés-szindrómáról kellene beszélni.

 

Vagyis nem tudjuk, hogy a felszólaló nő abortusz utáni tünetegyeüttese kivirágzott-e volna, ha azt nem táplálja a bűntudatot készakarva nem keltő, jóindulatú, de választásellenző előfeltevései miatt szükségszerűen bűntudatkeltő tanácsadás. Ugyanígy nem tudhatjuk, hogyan érezte volna magát a felszólaló, ha a nem kívánt terhességet rákényszeríti például az állam korlátozó abortuszpolitikája.

 

Kiderült az is, hogy a különböző válságterhességi tanácsadást nyújtó és választásellenző szervezetek jól szervezettek, és sok ilyen szervezet van. Mindegyik szervezet képviselője elmondta, milyen jó kapcsolatokat ápolnak az abortusz előtti kötelező tanácsadást végző védőnőkkel, és sok szervezetnek van országos vagy sok megyére kiterjedő tanácsadó hálózata.

 

A konferencia tanulsága, hogy nem várható azonnali abortusztilalom, hiszen a kormány politikusai visszafogottan nyilatkoztak, és csak a terhes nők és a családok támogatásával kívánják védeni a magzat életét. Ugyanakkor a konferencia, az azt kísérő kampány és az európai állampolgári kezdeményezést Magyarországon szervező civil szervezet állami támogatása (valamint a 2011 májusi kampány, a 2012 költségvetés elleni KDNP-s támadás, a tablettás abortusz ellehetetlenítése) mutatja, hogy a kormány ígéretéhez híven elkezdte azt a kampányt, amellyel a meg akarják győzni a lakosságot, hogy az abortusz bűn, hogy az választók elvesztése nélkül betiltható legyen. A kampány nagyvonalúan kezeli a tényeket, első sorban érzelmi kommunikációra alapoz, és segítségére van a választásellenző szervezetek széles és az állam által is jól finanszírozott hálózata.

 

Ezzel szemben a választáspárti oldal dolga, hogy pontos tényeket és ellenérveket vonultassunk fel, ahogy ebben a cikkben is tettem. Fontos még, hogy mi is hassunk az érzelmekre. Meg kell mutatnunk azoknak a nőknek és gyereklányoknak a szenvedését, akiknek az életét tenné tönkre egy nem kívánt terhesség, rá kell irányítani a figyelmet arra, hogy az állam által kikényszerített terhesség a kínzás és megalázás egyik fajtája, amely nem boldog kismamákat, felívelő születésszámot, hanem megnyomorított életeket, konyhaasztalokon végzett illegális abortuszokat, az írországihoz hasonló elkésett orvosi beavatkozásokat és fölösleges haláleseteket eredményez.

 

Ön is ellenzi az abortusz szigorítását?

Használja logónkat blogján, facebook profilján!

Írja alá petíciónkat a tablettás abortusz mellett!

 

 

Forrás:

Magyar Katolikus Lexikon. Halál kultúrája szócikk. http://lexikon.katolikus.hu/H/hal%C3%A1l%20kult%C3%BAr%C3%A1ja.html

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2012. szeptember 28-án rendezett konferenciát Az élet ajándék címmel, amelynek témája a magzatvédelem volt. Nem meglepő, hogy az a kormány, amelyik az alaptörvénybe írta, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg", és amelynek több tagja hangot adott már annak a véleményének, hogy a terheségmegszakítás gyilkosság, támogatta a konferenciát azzal, hogy a szervezők rendelkezésére bocsátotta az országház felső házi termét, illetve 22 millió forintot adott a konferenciára és a hozzá kapcsolódó plakát- és videókampányra. De mi is hangzott el ezen a több száz fős konferencián, milyen érveik vannak az abortusz ellenzőinek, és az elhangzottak alapján mire lehet számítani a kormánytól abortuszügyben?

Kuszing Gábor

A kormányhoz közel álló Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2012. szeptember 28-án rendezett konferenciát Az élet ajándék címmel, amelynek témája a magzatvédelem volt. Nem meglepő, hogy az a kormány, amelyik az alaptörvénybe írta, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg", és amelynek némely tagja szerint a terheségmegszakítás bűn, közel 22 millió forinttal és azzal támogatta a konferenciát, hogy a szervezők rendelkezésére bocsátotta az országház felső házi termét. De mi is hangzott el ezen a több száz fős konferencián, milyen érveik vannak az abortusz ellenzőinek, és az elhangzottak alapján mire lehet számítani a kormánytól abortuszügyben?

A konferenciát köszöntő és megnyitó Kövér László, illetve Soltész Miklós visszafogott volt. Kövér szájából eléggé vészjóslóan hangoztt, hogy a gyermek nem magánügy, hanem „a közjó egyik legfőbb eszköze", amellyel a tisztes időskor és a nyugdíj biztosítható. Ebből következhet az abortusz szigorítása, ha a kormány feltételezi, márpedig Kövér beszédéből kiderült, hogy feltételezi, hogy az abortiusztilalom vagy -szigorítás megoldja a népesedési problémát (ami nem igaz).

(Rriasztó ez a szöveg amiatt is, hogy eszközként és nem alanyként nevezi meg a gyereket. A gyerek eszköznek tekintése nem újdonság a kormány részéről, így jelenik meg az alaptörvényben és a családvédelmi törvényben is, amelyekben a felnőtt gyereket kötelezik, hogy eltartsa idős korú szülőjét. Ez különösen aggályos például, ha a szülő bántalmazó, de önmagában is elég súlyos, mivel így nem teljesül az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1. cikke, amely szerint minden ember szabadnak születik, így viszont minden ember a szülei szolgájának. Na de vissza az abortuszra.)

Mindemellett az ő és Soltész Miklós üdvözlése sem ment el odáig, hogy abortusztilalmat vetített volna előre a közeljövőre. Ami a konkrét lehetséges kormányzati intézkedéseket illeti, Kövér a családi adókedvezményről, Soltész pedig arról beszélt, hogy segíteni kell az édesanyáknak (értsd: terhes nőknek), hogy ne az abortuszt, hanem az örökbefogadást válasszák. Szóval az abortusztilalom nem valószínű a közeljövőben.

Carlo Cassini főleg az őáltala indított európai állampolgári kezdeményezésről beszélt, amellyel meg akarják tiltani, hogy az EU olyan tevékenységet (pl. kutatást) finanszírozzon, amely akár csak megtermékenyített petesejtek elpusztításával jár. (Ez lehetetlenné tenné például a lombikbébi kutatások uniós finanszírozását. Lengyelországban például már politikai vita tárgya a lombikbébi-programok betiltása – szóval lehet még fokozni a hangulatot.) Érvelése során idézte az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely védi az életet, csak persze „elfelejtette" hozzátenni, hogy a születéstől védi azt. Azt sem említette, hogy kifejezetten azért ez a megfogalmazás, hogy ne lehessen az abortusz betiltására használni, mert a nyilatkozat megszövegezői figyelembe vették, hogy van egy személy, a terhes nő, akinek az emberi jogait súlyosan sértené az állami kényszerterhesség. Világszerte taktikája az egyébként vallási alapon álló választásellenzőknek is, hogy a magzat élethez való jogának alátámasztására egyre kevésbé vallásos érveket használnak (például hogy az abortusz nem illik bele Isten tervébe), hanem inkább emberi jogi nyelvezetet és érveket (még akkor is, ha ehhez pontatlanul kell idézni az emberi jogi nyilatkozatokat). Ennek az a következménye, hogy az általuk vallott nézetek egyetemesebbnek tűnnek, mint amilyenek, hiszen az emberi jogok érvényesülését különböző vallású és nem vallásos emberek is támogatják általában.

Sharon Slater amerikai választásellenző aktivista sem utalt egyértelműen vallásos érvekre. Szerinte két világnézet néz szembe egymással: az egyik szerint csak két nem van, és a házasság előtti szex és a homoszexualitás rossz; a másik szerint kettőnél több nem van, a gyerekeknek születésüktől kezdve van szexualitása, a szexualitás semmilyen korlátozása nem megengedhető, és a nőknek joga van az abortuszhoz. Slater azzal folytatta, hogy a gyerekeknek szóló szexuális felvilágosítást erősen pornográfnak állította be, azért is nem hozott egyetlen képet sem ezekből az anyagokból, mert annyira illetlenek. De biztosított minket, hogy hihetünk neki, nagyon illetlenek. Elmondta még, hogy a szexuális felvilágosítást támogató radikális mozgalom szerint a gyerekeknek joga van a gyönyört okozó szexuális tevékenységekhez, és ezt a jogot meg kell nekik tanítani, azt pedig homályban hagyta, hogy ezek a „radikálisok" milyen eszközökkel tanítanák a szexhez való jogot. Borzongott is az úri közönség, hogy biztos a szexet is tanítják ezek a gyerekeknek.

Slater csúsztatásaiban az a veszélyes, hogy mivel van bizonyos valóságalapjuk, nehéz lehet a hallgatónak felismerni, miben nem mond igazat. Igaz például, hogy vannak olyan szervezetek vagy szerveződések, amelyek a szexualitás minden korlátozását ellenzik, még a pedofíliát is engednék, azonban ezek nemzetközileg nincsenek többségben vagy döntő pozícióban, Magyaroszágon pedig nincs ilyen szervezet vagy csoport. Valószínűleg statisztikailag igaz, hogy azok, akik szerint kettőnél több nem van, inkább választáspártiak, és gyakrabban támogatják az iskolai szexuális felvilágosítást. Ugyanakkor nem létezik olyan szexuális felvilágosítás, amely meg akarná változtatni, hogy a gyerekek milyen neműnek azonosítják magukat. Igaz, hogy vannak kifejezetten pornográf szexuális felvilágosító anyagok – felnőtteknek. Nem igaz, hogy a gyerekeknek szóló szexuális felvilágosító programok pornográfok. Nem igaz, hogy a nőmozgalom és a nőszervezetek, amelyek leginkább küzdenek az abortuszhoz való jogért és a szexuális felvilágosításért, pedofilok vagy pedofilpártiak lennének. Magyaroszágon és nemzetközi téren is néha ugyanazok a szervezetek küzdenek az abortuszhoz való jogért, és azért, hogy az állam hatékonyabban lépjen fel a gyerekkori szexuális bántalmazás ellen. Szerintem ezt Slater is tudja (vagy ha nem, akkor saját hanyagsága miatt tájékozatlan, mert ehhez a tudáshoz tényleg elég egy Google-keresés). A Patent Egyesület például kampányt folytat a meglévő abortuszszabályozás konzerválása mellett, és számos olyan ügyfélnek nyújt jogi segítséget, akiknek gyereke szexuális bántalmazás áldozata lett, és akinek ügyében a magyar hatóságok hanyagul jártak el, valamint törvényi változásokat is szeretnénk ezen a téren. Hiszen akárcsak az abortusztilalom és kényszerterhesség kérdésében, a szexualitás és az egyébként valóban létező gyermeki szexualitás kérdésében is a saját test feletti döntés jogát és a kínzástól való mentesség jogát tartjuk szem előtt. Ez az a jog, amit a gyerekeknek meg kell tanítani, nem a szex.

A legtöbb felszólaló megemlítette, hogy az abortusz beleilleszkedik egy általánosabb, a konzervatív értékeket és az életet megkérdőjelező kampányba vagy kultúrába. Kövér szerint a tudatipar a konzervatív értékek megkérdőjelezésével háborút folytat a civilizációnkat összetartó alapértékek és minden valódi emberi közösség – a család, az egyház – ellen. Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva a halál kultúrájáról beszélt, amely az online katolikus lexikon szerint „II. János Pál pápa kifejezése az emberi élettel szembeforduló tudatos döntések rendszerére, mely folyamatos programokkal és »tudományos« módszerekkel támadja az életet és az élethez való jogot", és amely olyan, a katolikus egyház vezetőinek hivatalos álláspontja szerint bűnnek tekintendő tevékenységekhez vezet, mint az abortusz és az eutanázia. Ahogy Slater rágalmai esetében, itt is van valami igazságalapja a kijelentéseknek. Igaz, hogy az abortuszt megengedő nézet megkérdőjelezi azt a konzervatív gondolatot, hogy a nők teste fölött az államnak (értsd: férfiaknak) kell irányítást gyakorolnia, illetve azt a konzervatív vagy vallásos nézetet, hogy a sokasodás és szaporodás minden honleány kötelessége. Ugyanakkor túlzásnak tűnik, például az a kijelentés, hogy háború folyik a civilizáció ellen, ugyanis a választáspárti oldalnak nem célja a civilizáció alapértékeinek lerombolása, márpedig a háború tudatosságot feltételez. Ráadásul a kijelentés csak akkor igaz, ha felételezzük, hogy csak konzervatív alapértékek képesek összetartani a civilizációt, és csak a Kövér által ismert család és egyház lehet valódi emberi közösség. Amennyire hamisak ezek a költői képek, annyira alkalmasak a választáspárti nézetektől való elrettentésre: ki akarna a civilizáció alapértékei ellen háborút viselni, a halál kultúrájához tartozni, családokat romba dönteni?

Délután a „Lelki segítségnyújtás és tanácsadás" című kerekasztal-beszélgetés során ugyanilyen pontatlan, érzelmi kommunikációval folyt a posztabortusz-szindróma tárgyalása. A szindrómáról a nap folyamán politikus (Ékes Ilona), orvos (dr. Koós-Hutás Piroska), bába (Lukács Judit) és lelki gondozó (Kovácsné Treer Mária) is kijelentette, hogy létezik (utóbbi egész odáig ment, hogy kijelentette a nők 70%-a szenved tőle), sőt a szekcióülésen felszólalt egy fiatalkorában abortuszt igénybe vevő, most már idősebb nő is, aki máig tartó bűntudatról és gyászról számolt be.

Megint csak van valami igazság a dologban: tény, hogy vannak nők – főleg vallásos nők, vagy akikben bűntudatot kelt a környezetük – akik bűntudatot élnek át a terhességmegszakítás után, és vannak nők, akik szomorúak, mert általában akarnak gyereket, csak az adott helyzetben nem tudják azt vállalni, vagy mert a nem kívánt terhesség a párkapcsolatuk megromlásához vezetett, és így tovább. És igaz, hogy a nők általában nem tekintik kellemes élménynek az abortuszt. Ugyanakkor nem igaz, hogy nagy tömegekben lelki traumát okoz. Nagy mintán (utoljára például 80 ezer fő egészségügyi adatain) végzett kutatások szerint a terhességmegszakítás nem ront a lelki egészségen. Valamint az abortusz nem vezet rosszabb lelki egészséghez, mint a kihordott nem kívánt terhesség. És nem igaz, hogy minden nő bűntudatot vagy gyászt élne át, sokan főleg megkönnyebbülést éreznek.

A jelen lévő lelki segítők egyet értettek abban, hogy az abortuszon átesett nők esetében mindig a bűntudat csökkentése a cél. Azonban felmerült bennem, hogy egy az abortuszt bűnnek vagy gyilkosságnak tartó segítő nem fogja soha azt mondani az abortuszt igénybe vevő nőnek, hogy nem követett el semmit, ezért szükség szerűen mindig bűntudatkeltő marad az ilyen tanácsadás. Ahogy a kerekasztal egyik résztvevője maga is mondta, a bűntudatnak azért van helye az ilyen esetekben – legalábbis az ő szempontjából. Lehet, hogy emiatt a tanácsadási gyakorlat miatt van, hogy a választásellenző tanácsadók úgy tapasztalják, hogy az abortusz soha nem múló bűntudatot okoz, holott lehet, hogy azt nem az abortusz, hanem a burkoltan bűntudatkeltő tanácsadás okozza. Ilyen értelemben nem posztabortusz-, hanem posztbűntudatkeltés-szindrómáról kellene beszélni. Vagyis nem tudjuk, hogy a felszólaló nő abortusz utáni bűntudata (úgynevezett tünetegyeüttese) kivirágzott-e volna, ha azt nem táplálja a bűntudatot készakarva nem keltő, jóindulatú, de választásellenző előfeltevései miatt szükségszerűen bűntudatkeltő tanácsadás. Ugyanígy nem tudhatjuk, hogyan érezte volna magát a felszólaló, ha a nem kívánt terhességet rákényszeríti például az állam korlátozó abortuszpolitikája.

Kiderült az is, hogy a különböző válságterhességi tanácsadást nyújtó és választásellenző szervezetek jól szervezettek, és sok ilyen szervezet van. Mindegyik szervezet képviselője elmondta, milyen jó kapcsolatokat ápolnak az abortusz előtti kötelező tanácsadást végző védőnőkkel, és sok szervezetnek van országos vagy sok megyére kiterjedő tanácsadó hálózata.

A konferencia tanulsága, hogy nem várható azonnali abortusztilalom, hiszen a kormány politikusai visszafogottan nyilatkoztak, és csak a terhes nők és a családok támogatásával kívánják védeni a magzat életét. Ugyanakkor a konferencia, az azt kísérő kampány és a Cassini-féle európai állampolgári kezdeményezést Magyarországon szervező civil szervezet állami támogatása (valamint a 2011 májusi kampány, a 2012 költségvetés elleni KDNP-s támadás, a tablettás abortusz ellehetetlenítése) mutatja, hogy a kormány ígéretéhez híven elkezdte azt a kampányt, amellyel a meg akarják győzni a lakosságot, hogy az abortusz bűn, hogy az választók elvesztése nélkül betiltható legyen. A kampány nagyvonalúan kezeli a tényeket, első sorban érzelmi kommunikációra alapoz, és segítségére van a választásellenző szervezetek széles és az állam által is jól finanszírozott hálózata.

Ezzel szemben a választáspárti oldal dolga, hogy pontos tényeket és ellenérveket vonultassunk fel, ahogy ebben a cikkben is tettem. Fontos még, hogy mi is hassunk az érzelmekre. Meg kell mutatnunk azoknak a nőknek és gyereklányoknak a szenvedését, akiknek az életét tenné tönkre egy nem kívánt terhesség, rá kell irányítani a figyelmet arra, hogy az állam által kikényszerített terhesség a kínzás és megalázás egyik fajtája, amely nem boldog kismamákat, felívelő születésszámot, hanem megnyomorított életeket, konyhaasztalokon végzett illegális abortuszokat, az írországihoz hasonló elkésett orvosi beavatkozásokat és fölösleges haláleseteket eredményez.

Ön is ellenzi az abortusz szigorítását?

Használja logónkat blogján, facebook profilján!