A bíróság a 36 éves Alicja Tysiąc részére 25 000 eurót, nagyjából 33 250 dollárt ítélt meg az őt ért károkért, mivel az orvosok annak ellenére visszautasították terhességmegszakításra vonatkozó kérelmét, hogy a látása veszélyben volt. Lengyelországban, a világos szabályozás hiányában, az orvosok gyakran vonakodnak attól, hogy abortuszt engedélyezzenek. A bíróság megállapította, hogy a lengyel jogból hiányzik az a hatékony mechanizmus, amellyel eldönthető lenne, hogy fennállnak-e a törvényes abortusz feltételei. A döntés értelmében Lengyelországnak világosan meg kell határoznia, hogy milyen orvosi indok alapján végezhető abortusz. Mint az Európa Tanács tagját, Lengyelországot köti a bíróság ítélete.
Tysiąc, aki súlyosan rövidlátó, harmadszorra lett terhes 2000-ben. Három szemésszel is konzultált, mindegyikük arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben kihordja a terhességet, a látása tovább romlik. Azonban Tysiąc kérése ellenére sem voltak hajlandóak kiadni az igazolást az orvosi célú terhességmegszakításhoz, áll a döntésben. Látásromlásával kapcsolatban további orvosokkal konzultált, de nem engedélyezték számára a terhességmegszakítást, így 2000 novemberében császármetszéssel világra hozta harmadik gyermekét. A szülés után látása jelentősen romlott a diagnózisban megállapított retinális vérzés miatt, írja az ítélet.
Egy varsói sajtókonferencián Tysiąc arról beszélt, hogy a nőkre kell bízni az abortusz választását. „Minden nő maga dönthessen, hogy akar-e gyereket vagy sem, ebbe a kormányzat egyáltalán ne avatkozzon bele" – mondta Tysiąc.
A lengyel Egészségügyi Minisztérium megvizsgálta az ítéletet, hogy eldönthessék, élnek-e fellebbezéssel. Nem találták indokát, hogy az állam megfontolja az abortuszról szóló jogszabály megváltoztatását. A lengyel miniszterelnök-helyettes, Ludwik Dorn, nem kívánta kommentálni a döntést, mondván, nem ismeri a tényeket, sem a jogi helyzetet.
Az abortusz lényegében tilos a szigorúan katolikus Lengyelországban, csak meghatározott orvosi indokok fennállása esetén végezhető. Egyébként bűncselekmény, mely 3 évig tartó szabadságvesztéssel büntethető. „Minden évben nők ezreitől tagadják meg az abortuszt Lengyelországban annak ellenére, hogy arra jogosultak lennének" – mondta Wanda Norwicka, a Lengyel Szövetség a Nőkért és a Családtervezésért elnöke.
(Az ultrakonzervatív Lengyel Családok Ligája, a kormány koalíciós partnere, olyan alkotmánymódosításért kampányol, amely alapján az abortusz minden esetben tilos lenne, beleértve a nemi erőszak és az incesztus eseteit is.)
Forrás: New York Times
A szerkesztő megjegyzése: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése (116. pont) kimondja, hogy ha egy ország biztosítja az abortuszhoz való jogot, akkor nem alkothat olyan jogszabályokat, amelyek a gyakorlatban ellehetetlenítik ennek a jognak a gyakorlását.