Skip to content

abortusz.info

Tévhitek és tények az abortuszról

Csökkenti-e az abortusztilalom az abortuszok számát? Veszélyes-e az abortusz? Okoz-e pszichológiai károsodást? Megoldja-e az abortusztilalom a népességfogyást? Lehet-e szigorítani az abortuszt az abortusztörvény módosítása nélkül? Cikkünk a hasonló című szórólap részletesebb változata - amennyiben csak egy gyors áttekintést keres, kattintson a szórólapért. Ugyanerről a témáról lásd még videónkat.

Ez az anyag nagyban támaszkodik az IPAS 10 tény az abortuszról című kiadványára.

Tévhit: Az abortusztilalom csökkenti az abortuszok számát.
Tény: Az abortusz tiltása nem csökkenti az abortuszok számát, csak illegális abortuszra kényszeríti a nőket.

A Guttmacher Intézet 197 országban végzett 2009-es felmérésének eredménye szerint a legális abortuszhoz való korlátozott hozzáférés nem csökkenti a nem kívánt terhességüket megszakítani próbáló nők számát (Singh és mtsai. 2009, idézi IPAS). Amikor a nők a terhességemegszakítás mellett döntenek, és nem jutnak legális abortuszhoz, arra kényszerülnek, hogy saját maguk idézzék elő a terhesség megszakítását, vagy tiltott abortuszhoz folyamodjanak, melyet gyakorta képzetlen egészségügyi dolgozók végeznek higiéniát nélkülöző körülmények között.

Összehasonlítva a világ különböző régióinak abortuszrátáit, az arányok nagyjából egyenlően alakulnak tekintet nélkül arra, hogy a jog mennyire megengedő. Ugyanakkor drámai külöünbségek vannak a megengedő és korlátozó szabályozással rendelkező régiók között abban a tekintetben, hogy mennyire van hozzáférése biztonságos, vagyis megfelelő szakértelemmel, eszközökkel és körülmények között végzett abortuszhoz a nőknek.

1. Ábra
Az 1000 15 és 44 év közötti nőre jutó abortuszok száma és biztonságossága a világ régióiban

Biztonsagos_es_veszelyes_abortuszok_szama

(Sedgh és mtsai 2007 alapján)

Amint az 1. ábra mutatja, mindenütt hasonló az abortuszok száma, illetve nem a korlátozó törvények határozzák meg, hogy hol alacsonyabb. Ugyanakkor azokon a földrészeken, ahol többségében korlátozó törvények uralkodnak (Afrika, Latin-Amerika és Ázsia egyes országai), az abortuszok nagy része nem biztonságos. Ahol a szabályozás megengedő (Európa legtöbb országa és Észak-Amerika), ott az abortuszok többsége vagy szinte mindegyike biztonságos. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének becslése szerint a világon évente mintegy 70.000 nő és lány hal meg nem biztonságos abortusz következtében, és milliók szenvednek súlyos komplikációktól (WHO 2007, idézi IPAS). A halálesetek szinte kizárólag a korlátozó törvényekkel rendelkező országokban fordulnak elő.

Három ország jól dokumentált példája mutatja, hogy az abortusz korlátozása vagy betiltása nem biztonságos abortuszokhoz, és azon keresztül magasabb halálozáshoz vezet.

Románia

1966 előtt a román nők számára elérhető volt a legális és biztonságos abortusz az ország egészségügyi ellátó rendszerének keretein belül. Akkoriban alacsony volt a terhes nők halálozási aránya, akárcsak a többi kelet-európai országban, ahol az abortusz legális volt. 1966-ban Ceausescu mind az abortuszt, mind pedig a fogamzásgátlók használatát büntetendővé tette. Ennek eredményeként óriásira nőtt az abortuszok miatti halálozás. Míg 1965-ben 100 000 élveszületésre 16,9 abortuszhoz kapcsolódó halálozás jutott, addig 1982-re 151,3-ra, majdnem tízszeresére nőtt ez a szám (David 1999, idézi IPAS). 1980-tól 1989-ig évente körülbelül 500 nő halt meg nem biztonságos abortuszból fakadó komplikációk miatt. Ceausescu 1989-es bukását követően Romániában legalizálták az abortuszt és a fogamzásgátlást. Ennek köszönhetően a terhes nők halálozása már a legalizálást követő első évben 50%-kal csökkent (Stephenson és mtsai. 1992, idézi IPAS).

Az abortusszal kapcsolatos halálozás romániai alakulását az alábbi grafikon mutatja.

2. ábra
Anyai halálozás 100 000 élve születésre vetítve 1960–1996 Romániában

Abortusz_halalozas_Romania

(World Health Organization 2004.)

Dél-Afrika

1996-ban, a terhesség kihordásának választhatóságáról szóló törvény (CTOP) liberalizálta az abortusz szabályait Dél-Afrikában. Egy a legalizálást megelőzően készült tanulmány becslése szerint 1994-ben 45.000 nőt láttak el közkórházakban nem biztonságos abortuszból eredő komplikációk miatt; közülük 425 nő meg is halt (Rees és mtsai. 1997, idézi IPAS). Az 1994 és 2001 közötti hét évben 91%-kal csökkent az abortusszal összefüggő halálozás (Jewkes és Rees 2005). Az 1994 és 2000 közti időszakban 17%-ról 10%-ra csökkent az abortusz után egészségügyi ellátására szoruló nők között a súlyos egészségromlást elszenvedők aránya (Jewkes és mtsai. 2002, idézi IPAS).

Észak-Karolina, USA

Az Egyesült Államokban Észak-Karolinában 1963-tól 1972-ig a terhességgel összefüggő halálozások 15%-át eredményezték a nem biztonságos abortuszok komplikációi (Meyer és Buescher 1994, idézi IPAS). 1973-ban az Egyesült Államok Legfelső Bírósága a Roe kontra Wade ügyben úgy határozott, hogy alkotmányellenesek a nők legális abortuszhoz való jogát korlátozó tagállami törvények. Ennek nyomán Észak-Karolina a terhesség 20. hetéig engedélyezte a művi abortuszt. A döntést követően, 1973 és 1977 között Észak-Karolinában 85%-kal csökkent az abortusszal összefüggő halálozási arány (Meyer és Buescher 1994, idézi IPAS).

A megfelelő módszertani körültekintéssel végzett kutatások szerint azzal lehet a leghatékonyabban visszaszorítani a nem tervezett terhességek és az abortuszok számát, ha a nőket és a férfiakat is felvilágosítják a modern fogamzásgátló módszerekről. Az Amerikai Szülész-Nőgyógyász Kollégium (ACOG) szerint elsősorban a nem tervezett terhességek számának csökkentésével lehet csökkenteni az abortuszok számát (ACOG 2009, idézi IPAS).

A Kollégium nyomatékosan ajánlja, hogy a nem kívánt terhességek visszaszorításához az alábbi módszereket használják:

  1. Végezzenek átfogó szexuális felvilágosítást;
  2. Tegyék elérhetővé minden a terhességet elkerülni kívánó nő és lány számára a fogamzásgátló módszereket;
  3. Nyújtsanak biztonságos, legális és hozzáférhető, magas minőségű abortusz-szolgáltatásokat;
  4. Az orvosi alapképzés és a szülész- és nőgyógyászképzés keretein belül tanítsák az abortuszra vonatkozó jogi előírásokat.

Hivatkozások:

ACOG Committee on Health Care for Underserved Women. 2009. ACOG Committee Opinion No. 424: Abortion Access and Training. Obstetrics & Gynecology, 113 (1): 247-250.

IPAS. 2010. The evidence speaks for itself: Ten facts about abortion. Chapel Hill, NC: Ipas. Letöltve: http://www.ipas.org/en/Resources/Ipas%20Publications/The-evidence-speaks-for-itself--Ten-facts-about-abortion.aspx

Sedgh, Gilda, Stanley Henshaw, Susheela Singh, Elizabeth Ahman and Iqbal H. Shah. 2007. Induced abortion: Estimated rates and trends worldwide. The Lancet, 370 (9595): 1338-45.

Singh, Susheela, Deirdre Wulf, Rubina Hussain, Akinrinola Bankole and Gilda Sedgh. 2009. Abortion worldwide: A decade of uneven progress. New York: Alan Guttmacher Institute.

World Health Organization. 2007. Maternal mortality in 2005: Estimates developed by WHO, UNICEF, UNFPA, and the World Bank. Geneva: WHO.

World Health Organization. 2004. Unsafe abortion: global and regional estimates of incidence of unsafe abortion and associated mortality in 2000. -- 4th ed. Geneva.

Tévhit: Az abortusztilalom növeli a népességet.
Tény: Sehol a világon nem növekedett a népesség az abortusz betiltása következtében.

Az abortusztilalom nem vezet népeségnövekedéshez, hiszen az abortusztilalom nem befolyásolja a nők gyerekvállalási hajlandóságát vagy az abortuszok számát. Azokban az országokban, ahol az abortuszt betiltották, nem nőtt meg a tilalom következtében a születések száma. Lengyelországban például az elmúlt húsz évben az abortusztilalom ellenére egyenletesen csökken a születési ráta: 1990-ben 2,04, 1995-ben 1,61, 1996-ban 1,58, 1997-ben 1,51, 2006-ban 1,23 volt (Main Statistical Office, idézi: ASTRA).

Bár gyakran hallani, hogy az 1950-es években az abortusztilalom következtében növekedett Magyarország lakossága, a II. világháború után általános demográfiai jelenség volt számos európai országban (Eurostat) és az Egyesült Államokban (Cheesman) a gyerekvállalási kedv növekedése. A nők és párok, akik a világháború és az azt követő újjáépítés alatt elhalasztották a gyerekvállalást, ekkor, illetve az 1960-as években vállaltak gyereket. Vagyis nem a Ratkó-korszak szigorú abortusztilalma, hanem az elhalasztott gyerekvállalás okozta a növekedést.

Hivatkozások:

Cheeseman Day, Jennifer. é.n. Population profile of the United States. Suitland MD: US Census Bureau. Letöltve: http://www.census.gov/prod/1/pop/p25-1130.pdf

Eurostat. 2011. Population structure and ageing. Eurostat. Letöltve: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Population_structure_and_ageing

Main Statistical Office. 2003. Basic information about demographic development of Poland, Information Brief. Main Statistical Office: Warsaw.

ASTRA Network. é.n. Sexual and reproductive rights and gender equality: Fundamentals of demography policies in Europe. Warsaw: ASTRA Network. Letöltve: http://www.astra.org.pl/pdf/publications/srhr_demography.pdf

Tévhit: Az abortusztilalom nem sérti a nők emberi jogait.
Tény: A terhességre kényszerítés az embertelen és megalázó bánásmódok egyike.

A kényszerterhesség a kínzás egyik fajtája. Politikai átnevelőtáborok, szélsőségesen férfiuralmi rendszerek és partnerüket súlyosan terrorizáló férfiak használják. A kényszerterhesség által okozott lelki trauma súlyos és hosszan tartó. Sehol, semmilyen körülmények között nem kényszerítenek embereket arra, hogy a szerveiket másnak ajánlják fel használatra. Még akkor sem, ha ez már megszületett, és mindenki szerint személynek tekintett embernek lenne hasznos. Egy olyan ország, amely bárkit a terhessége kihordására kényszerít, nem állíthatja magáról, hog kicsit is tiszteli az emberi jogokat.

Tévhit: Az abortuszt választó nőknek nem számít a gyerek élete.
Tény: Az abortuszról döntő nők az emberhez méltó életet választják.

Még a tilalompártiak is elismerik, hogy nem önmagában az élet, hanem az emberhez méltó élet, azaz az emberi méltóság is számít, hiszen még közülük is a többség úgy gondolja, hogy a terhességmegszakítás megengedhető, ha a gyerek súlyos fogyatékossággal születne, vagy ha a terhesség nemi erőszak következménye. De nemcsak nemi erőszak esetében, hanem semmikor sem számít emberhez méltó életnek, ha valakit terhességre kényszerítenek. A nők azt is meg tudják ítélni, hogy tudnak-e gyeremekük számára méltó életet biztosítani, és legtöbbször éppen az emberhez méltatlan élettől akarják megvédeni a meg nem születő gyermeket is. A megszületett és élő ember, vagyis a nő ember mivoltát kérdőjelezi meg az, aki meg akarja tiltani egy másik embernek, hogy megóvhassa magát a méltósága és a teste sérelmétől. Úgy néz ki tehát, hogy a kényszerterhességpártiak számára a nők nem emberek, hanem gyermekkihordó edények.

Tévhit: Az abortusztilalom egyenlően sújt minden nőt.
Tény: Az abortusztilalom diszkriminatív a szegény nőkkel szemben.

Az abortusztilalom nagyobb hátrányt okoz a szegénységben élő nőknek, vagy akitől erőszakos partnere elveszi a pénzét, mivel ők nem tudják megengedni maguknak, hogy külföldön vegyenek igénybe abortuszt. Ez különösen igaz a roma nőkre, akik az átlagnál gyakrabban élnek szegénységben. Szintén pénzkérdéssé válhat az abortusz, ha például egy megyei kórház lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadja az abortuszt, ilyenkor ugyanis csak akiknek van pénze máshova utazni, annak lesz lehetősége abortuszra. Ugyanígy a szegényeket és köztük a roma nőket sújtja, ha csökkentik vagy megszigorítják az abortszok állami támogatását.

Tévhit: Az abortusz lelki sérülést, „posztabortusz-szindrómát" okoz.
Tény: A posztabortusz-szindróma nemlétező diagnózis.

Senki sem tagadja, hogy vannak nők, akiknek megrázó élmény az abortusz. Ugyanakkor nincs tudományos alapja annak az elméletnek, hogy az abortusz nők nagy tömegeinek lelki megbetegedést, úgynevezett „posztabortusz-szindrómát" okozna. Éppen ezért sem az Amerikai Pszichiátriai Társaság, sem az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) nem tekinti valós, önálló egészségügyi diagnózisnak a „posztabortusz-szindrómát" (APA 2002; WHO).

Azok a szakirodalmi áttekintések, amelyek az abortusz lelki egészségügyi következményeit vizsgáló tanulmányokból csak a módszertani szempontból alapos kutatásokat veszik figyelembe, arra a következtetésre jutnak, hogy nagy számú nőt kérdezve nincs különbség az abortuszon átesett nők és általában a nők lelki egészsége között. (Vignetta és mtsai. 2008, Ney and Wicket 1989, Thorp és mtsai. 2005, mindet izédi IPAS). Az Amerikai Pszichológiai Társaság is osztja ezt a megállapítást (APA 2008).

A megfelelő módszertannal végzett tudományos kutatások kimutatták, hogy a terhességmegszakításon és a szülésen átesett nők körében azonos gyakorisággal figyelhetők meg pszichiátriai zavarok (Gilchrist és mtsai. 1995, idézi IPAS); és hogy a depresszió valószínűsége nem nagyobb abortuszon átesett nőknél, mint a nem kívánt terhességüket kihordó nőknél (Schmiege and Russo 2005, idézi IPAS). A kutatások azt is kimutatják, hogy a partnerkapcsolati erőszak, különösen a nemi erőszak, gyakran együtt jár a nem kívánt terhességgel és az abortusszal (Coker 2007, Garcia-Moreno és mtsai. 2005, Goodwin és mtsai. 2000, mindet idézi IPAS), ahogyan a szorongással és más lelki problémákkal is (Adams és Bukowski 2007, idézi IPAS). Így ha ezeket nem szűrik ki a kutatásból, könnyen az abortusznak tudják be azokat a lelki problémákat, amelyeket a bántalmazás okoz.

A megfelelő módszertani körültekintéssel végzett kutatások egyöntetűen arra jutnak, hogy az abortusz utáni lelki egészséget az összes adat közül a nő abortusz előtti lelki egészsége tudja a legjobban előre jelezni. Amikor nem veszik figyelembe egy nő abortusz előtti lelki egészségét, az abortusz után jelentkező lelki egészségügyi problémák az abortusz következményének tűnhetnek, holott azok már korábban léteztek.

A nők abortusszal kapcsolatos tapasztalatai igen eltérőek – többek között gazdasági, vallási és kulturális helyzetüknek megfelelően. Azok a kísérletek, melyek igyekeznek a nők tapasztalatait egyöntetűnek feltüntetni, szándékosan semmibe veszik azokat a személyes folyamatokat, melynek során minden nő eltérően éli, tapasztalja meg és értelmezi terhességét és annak megszakítását.

A „posztabortusz-szindróma" megnevezést 1992-ben alkották meg egy 30 nő kikérdezésével készült amerikai tanulmány írói. A szerzők azt állítják, hogy az abortusz olyan traumatikus élmény, amely a lelki egészség komoly megromlásához vezet, például depresszióhoz, gyászhoz, dühhöz, szégyenhez, alkoholizmushoz és drogfüggőséghez, szexuális zavarhoz, evészavarhoz és öngyilkossági gondolatokhoz (Speckhard and Rue 1992, Speckhard 1985, mindkettőt idézi IPAS). A „posztabortusz-szindrómát" védelmezői a poszttraumás stressz-szindróma (PTSD) egy formájaként határozzák meg.

Amellett, hogy a kutatók túl kevés nőt kérdeztek meg ahhoz, hogy általános következtetéseket lehessen levonni az eredményekből, felhívásukban olyan résztvevőket kerestek, akik terhességük megszakítását „különösen stresszkeltőnek" élték meg. A résztvevők közel felénél a terhesség második trimeszterében került sor az abortuszra, néhányuknál pedig még azelőtt, hogy a terhességmegszakítást legalizálták volna az Egyesült Államokban. A tanulmány ennélfogva elfogult, mivel kizárólag azokat az Egyesült Államokban élő nőket mutatja be, akiknek abortusszal kapcsolatos tapasztalatai negatívak voltak.

Erről a témáról részletesebben itt olvashat.

Hivatkozások:

Adams, Ryan and William Bukowski. 2007. Relationships with mothers and peers moderate the association between childhood sexual abuse and anxiety disorders. Child Abuse & Neglect, 31 (6): 645–656.

American Psychiatric Association. 2002. Diagnostic and statistical manual of mental disorders. Arlington, VA: American Psychiatric Association.

American Psychological Association, Task Force on Mental Health and Abortion. 2008. Report of the task force on mental health and abortion. Washington, D.C.: American Psychological Association.

Charles, Vignetta, Chelsea Polis, Srinivas Sridhara and Robert Blum. 2008. Abortion and long-term mental health outcomes: A systematic review of the evidence. Contraception, 78: 436-450.

Coker, Ann L. 2007. Does physical intimate partner violence affect sexual health? A systematic review. Trauma, Violence, & Abuse, 8(2): 149–177.

Garcia-Moreno, Claudia, Henrica A.F.M. Jansen, Mary Ellsberg, Lori Heise and Charlotte Watts. 2005. WHO multi-country study on women's health and domestic violence against women: Initial results on prevalence, health outcomes, and women's responses. Geneva: WHO.

Gilchrist, Anne C., Philip C. Hannaford, Peter Frank and Clifford R. Kay. 1995. Termination of pregnancy and psychiatric morbidity. British Journal of Psychiatry, 167 (2): 243–8.

Goodwin, Mary, Julie Gazmararian, Christopher Johnson, Brenda Colley Gilbert and Linda Saltzman. 2000. Pregnancy intendedness and physical abuse around the time of pregnancy: Findings from the pregnancy risk assessment monitoring system, 1996–1997. Maternal and Child Health Journal, 4 (2): 85–92.

IPAS. 2010. The evidence speaks for itself: Ten facts about abortion. Chapel Hill, NC: Ipas. Letöltve: http://www.ipas.org/Publications/The_evidence_speaks_for_itself_Ten_facts_about_abortion.aspx

Ney, Philip and Adele Rose Wickett. 1989. Mental health and abortion: Review and analysis. Psychiatric Journal of the University of Ottawa, 14: 506–16.

Rogers, James, George Stoms and James Phifer. 1989. Psychological impact of abortion: Methodological and outcomes summary of empirical research between 1966 and 1988. Health Care for Women International, 10 (4): 347–76.

Schmiege, Sarah and Nancy Felipe Russo. 2005. Depression and unwanted first pregnancy: Longitudinal cohort study. British Medical Journal, 331 (7528): 1303–6.

Speckhard, Anne. 1985. The psycho-social aspects of stress following abortion. PhD diss., University of Minnesota.

Speckhard, Anne and Vincent Rue. 1992. Postabortion syndrome: An emerging public health concern. Journal of Social Issues, 48: 95-119.

Thorp, John, Katherine Hartmann and Elizabeth Shadigan. 2005. Long-term physical and psychological health consequences of induced abortion: A review of the evidence. Linacre Quarterly, 72 (1): 44–69.

WHO. é.n. International Classification of Diseases – 10. Genf: World Health Organization. Letöltve: http://www.who.int/classifications/icd/en/

Tévhit: A terhesség biztonságosabb, mint az abortusz.
Tény: A szakképzett orvosok által, megfelelő higiénés körülmények között végzett abortusz jóval biztonságosabb, mint a terhesség és a szülés.

A szakszerű abortusz nagyon biztonságos: például az Egyesült Államokban mindössze az esetek 0,03% százalékában merülnek föl olyan komplikációk, amelyek kórházi ellátásra szorulnak (Henshaw 1999, idézi: Guttmacher 2011).

Az Egyesült Államokban a 12. hétig, vákummal végzett abortuszok gyakorlatilag nem növelik meg a meddőség, a méhen kívüli tehesség, a vetélés és a születési rendellenességek kockázatát. Kevesebb kutatás foglalkozik azzal, hogy mi a hatása annak, ha egy nő többször is megszakíttatja a terhességét, de ami rendelkezésre áll, azt támasztja alá, hogy még több abortusznak sincs hatása a termékenységre. Ha a 12. hét után, kürettel végzett abortuszokat nézzük, a szakirodalom arra utal, hogy az kis mértékben megnöveli a koraszülés és a kis súlyú gyerekek szülésének kockázatát, habár azzal, hogy az ilyen abortuszoknál is áttértek arra, hogy a méhszájat lamináriával tágítják, csökkent ez a kockázat. (Boonstra 2006). Boonstra idéz két olyan kutatást is, amelyek szerint ugyanakkora arányban fordul elő koraszülés azoknál, és szülnek kis súlyú babákat azok a nők, akiknek nem volt abortusza, akiknek gyógyszeres abortusza volt, és akiknek műtéti abortusza volt (David 2005; Strauss és mtsai. 2004, mindkettőt idézi Boonstra 2006).

Ha az abortuszt a szüléshez viszonyítjuk, akkor is biztonságos. A fejlett országokban, ahol az abortusz engedélyezett, és szakképzett egészségügyi dolgozók végzik a beavatkozást, az abortusz mortalitása alacsony – 100 000 abortuszból 0,2–2 végződik halállal (WHO 2007A, WHO 2007B, mindkettőt idézi IPAS) – miközben a terhességgel összefüggő halálozási arány körülbelül kilencszer magasabb, 100 000 élveszületésre jut kilenc (Hill és mtsai. 2007, idézi IPAS). A különböző reprodukciós eljárások és a szülés kockázatát az alábbi táblázat hasonlítja össze.

1. Táblázat
Egyes reprodukciós eljárások és a szülés kockázata az Egyesült Államokban és a fejlődő országokban

Reprodukcios_eljarasok_kockazata

(Population Crisis Committee, idézi WHO 2004)

Az adatok szerint a legkevésbé a szakszerűen, megfelelő egészségügyi körülmények között elvégzett abortusz veszélyes, ez még a hüvelyi szülésnél is kevésbé kockázatos. Ugyanakkor erősen kockázatos a nem biztonságos abortusz. Ezek az összefüggések ugyanúgy igazak az Egyesült államokra, mint a fejlődő országokra. Mivel az abortusz betiltása nem csökkenti az abortuszok számát, az abortusztilalom csak a nem biztonságos abortuszok, és azon keresztül a halálozás növekedését okozza.

Hivatkozások:

Boonstra HD és mtsai. 2006. Abortion in Women's Life. New York: Guttmacher Institute. Letöltve: http://www.guttmacher.org/pubs/2006/05/04/AiWL.pdf

David T. 2005 Sacred Work: Planned Parenthood and Its Clergy Alliances. New Brunswick, NJ: Rutgers University Press. 129–130

Guttmacher institute. 2011. Facts on induced abortions in the United States. New York: Guttmacher Institute. http://www.guttmacher.org/pubs/fb_induced_abortion.html

Henshaw SK. 1999. Unintended pregnancy and abortion: a public health perspective, in: Paul M és mtsai., eds., A Clinician's Guide to Medical and Surgical Abortion, New York: Churchill Livingstone. 11–22.

Hill, Kenneth, Kevin Thomas, Carla AbouZahr, Neff Walker, Lale Say, Mie Inoue and Emi Suzuki. 2007. Estimates of maternal mortality worldwide between 1990 and 2005: An assessment of available data. The Lancet, 370 (9595): 1311–19.

IPAS. 2010. The evidence speaks for itself: Ten facts about abortion. Chapel Hill, NC: Ipas. Letöltve: http://www.ipas.org/Publications/The_evidence_speaks_for_itself_Ten_facts_about_abortion.aspx

Population Crisis Committee. 1982. World abortion trends. Washingon DC, September 1982 (Briefing Paper No.9).

Singh, Susheela, Deirdre Wulf, Rubina Hussain, Akinrinola Bankole and Gilda Sedgh. 2009. Abortion worldwide: A decade of uneven progress. New York: Alan Guttmacher Institute.

Strauss LT és mtsai. 2004. Abortion surveillance—United States, 2001, Morbidity and Mortality Weekly Report Surveillance Summaries, 53(SS09). 1–32.

World Health Organization. 2007A. Unsafe abortion: Global and regional estimates of the incidence of unsafe abortion and associated mortality in 2003. Geneva: WHO.

World Health Organization. 2007B. Maternal mortality in 2005: Estimates developed by WHO, UNICEF, UNFPA, and the World Bank. Geneva: WHO.

World Health Organization. 2010. Trends in maternal mortality: 1990-2008, Estimates developed WHO, UNICEF, UNFPA and The World Bank. Geneva: WHO.

World Health Organization. 2004. Unsafe abortion: global and regional estimates of incidence of unsafe abortion and associated mortality in 2000. -- 4th ed. Geneva: WHO.

Tévhit: Orvosi kutatások bizonyítják, hogy a magzat fájdalmat érez abortusz közben.
Tény: Nem tudjuk, hogy a magzat érez-e fájdalmat abortusz közben.

Egy 2005-ös tanulmány szerint, amely az addig megjelent, magzati fájdalomérzettel foglalkozó cikkeket tekintette át, a magzatok nem érezhetnek fájdalmat körülbelül a 28. hétig. A tanulmány szerint ugyan a testben található fájdalomérző idegsejtek már korábban kialakulnak, azok a 29–30. hét előtt nincsenek összeköttetésben az agykéreggel, ami a fájdalomérzethez szükséges lenne. A kutatók meghatározása szerint „a fájdalom szubjektív érzékleti és érzelmi élmény, amely feltételezi a tudatot, amely képes felismerni, hogy egy inger kellemetlen" (Lee és mtsai. 948. o.), és az ebben az értelemben vett fájdalomérzethez szükség van az agykéreg megfelelő működésére. Azok a vizsgálatok, amelyek a koraszülöttek agyműködését vizsgálták, és ebből próbáltak következtetni a magzati agyműködésre, a 29. hétig nem mutattak ki fájdalmas inger (például vérvétel) következtében előálló agykérgi elektromos potenciált (működést). Az áttekintés szerint a koraszülöttek agyműködése körülbelül a 29–30. héttől emlékeztet az éber agy működésére, ezért a kutatók szerint ez előtt az időpont előtt a magzat nagy valószínűséggel nem elég éber ahhoz, hogy fájdalmat érezzen. (Lee és mtsai)

Hasonló áttekintő kutatást készített 2010-ben a brit Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiuma (RCOG), amley úgy találta, hogy a 24. hétre alakul ki a fájdalom átvitelére alkalmas összeköttetés az idegrendszer alacsonyabban lévő területei és az agykéreg között, és ekkortól 24 hetes koraszülötteken ki is mutattak agykérgi potenciált fájdalomkeltő ingerre. Magzatokon legkorábban a 28. héten sikerült ilyen agykérgi aktivitást kimutatni. A kutatók szerint az ilyen agykérgi reakciók előfeltételei a tudatos fájdalomérzetnek, de nem feltétlenül jelentik, hogy a magzat fájdalmat érez, mert a fájdalomérzetnek további feltételei is vannak, például hogy a magzat éber állapotban legyen. Ugyanakkor a brit szülész-nőgyógyász kollégium szerint olyan vegyi anyagok vannak jelen a magzatvízben, amelyek egészen a születésig szedálják, vagyis érzékelésre képtelen állapotban tartják a magzatot (RCOG).

Összességében tehát az agykéreg valamikor a harmadik trimeszterre válik képessé a testből érkező információk, így a fájdalomérzet feldolgozására, mert addig az érző idegsejtek nincsenek összekötve az agykéreggel, de valószínűleg a magzat ez után sincs éber állapotban ahhoz, hogy a fenti meghatározás szerinti fájdalmat érezzen. Magyarországon az abortuszok nagy többségét a 12. hétig elvégzik.

Ellentmondani látszanak ennek a következtetésnek azok a felvételek, amelyek a magzatokat abortusz során vagy fájdalmas ingerekre reagálva mutatják. Egyrészt ezeket a felvételeket gyakran kifejezetten félrevezető és elrettentő szándékkal 12. hétnél sokkal idősebb magzatokon, egészségügyi okból végzett abortuszok során készítik. Másrészt a magzatok már a 10. héten elkezdenek reagálni a külső ingerekre (RCOG), azonban mindkét idézett tanulmány szerint ez az agykéregnél alacsonyabban fekvő idegrendszeri területek működésének eredménye, nem pedig a fájdalomra reagáló emberi tudaté. A magzatokon végzett sebészeti beavatkozások során használnak fájdalomcsillapítót, azonban ezeket nem a magzat fájdalmának csillapítására adják be, hanem azért, hogy a magzat testében lejátszódó hormonális stresszt, valamint a magzat mozgását és izomfeszültségét gátolják. Az amerikai kutatók szerint erre nincsen szükség abortusz esetében, mivel a magzat – legalábbis a fenti definíció szerint – nem érez fájdalmat, ugyanakkor a fájdalomcsillapító eljárás – mint minden további egészségügyi eljárás – könnyen megnövelheti az abortusz egészségügyi kockázatát (Lee és mtsai.).

Nem mondanak ellent ezeknek a következtetéseknek azok a kísérletek sem, amikor magzatokat hozzászoktatnak bizonyos hangokhoz (például egy bizonyos mese mondásának a hangjához), és a születés után az újszülöttek ezt a hangot hallgatják, ha választhatnak. Bár ezeket az eredményeket gyakran „tanulásként" értelmezik, az ilyen reakciókhoz nincs szükség az éber emberi tudat működésére. (RCOG)

Ugyanakkor érdemes óvatosan kezelni ezeket az eredményeket, hiszen nem biztos, hogy a fájdalom fogalmához az agykéreg működését feltételezni kell. Mindkét idézett tanulmány a fájdalom azon definíciójából indul ki, hogy az egy szubjektív, érzékleti, érzelmi és gondolati élmény, és mindkét tanulmány valószínűsíti, hogy éber tudat és nem megfelelően működő agykéreg hiányában a magzatok nem képesek a tudatánál lévő emberhez hasonló minőségű fájdalomérzékelésre. Ugyanakkor számos agykéreg nélküli élőlény (pl. bogarak) eléggé világosan képesek szenvedni. Ennek megfelelően a Brit Szülész-nőgyógyász Kollégium tanulmánya óvatosságra int, hogy nem lenne helyes tagadni, hogy létezik egy „nyersebb, primitívebb formája a fájdalomnak vagy szenvedésnek" (6. o.), amely nem feltételezi az agykéreg működését, és hogy „jelenleg ezeket a kérdéseket nem lehet empirikus úton egyértelműen tisztázni" (6. o.).

Hivatkozások:

Lee, Susan J., JD, Henry J. Peter Ralston, MD, Eleanor A. Drey, MD, EdM, John Colin Partridge, MD, MPH, Mark A. Rosen, MD. 2005. Fetal Pain. A Systematic Multidisciplinary Review of the Evidence. Journal of the American Medical Association. 294 (8): 947–954. Letöltve: http://jama.ama-assn.org/content/294/8/947.short

Royal College of Obstetricians and Gynaecologists. 2010. Fetal Awareness. Review of Research and Recommendations for Practice. London: RCOG. Letöltve: http://www.rcog.org.uk/fetal-awareness-review-research-and-recommendations-practice

Tévhit: Az abortuszt a nők a modern fogamzásgátló módszerek helyett használják, ezért jobb betiltani.
Tény: Az abortuszok száma attól függ, hogy elérhetők-e a modern fogamzásgátló eszközök, és azokat használják-e, nem attól, hogy legális-e az abortusz.

Szoros statisztikai összefüggés áll fenn a fogamzásgátlók elérhetőségének hiánya és az abortuszok számának emelkedése között.

A világon a nem kívánt terhességek nagyjából fele végződik abortusszal (Singh és mtsai. 2009, idézi IPAS). Amint az egy 2007-es jelentésből kiderül, ha a fogamzásgátlókhoz nem lehet széles körben hozzájutni, vagy azok használata kulturálisan nem elfogadott, több lesz az abortusz (Sedgh és mtsai. 2007, idézi IPAS). Szintén bizonyított, hogy azokban a fejlett országokban, ahol magas az abortuszok aránya, a művi terhességmegszakítások száma azonnal csökkenni kezd, mihelyt széles körben elérhetővé válik több fajta fogamzásgátló módszer, és azokat használni kezdik (Marston and Cleland 2003, Henshaw és mtsai. 1999, mindkettőt idézi IPAS).

Hollandia

Hollandia kiváló példája az olyan országoknak, ahol a pragmatikus és átfogó családtervezés csökkentette az abortuszszámot.

A holland családtervezési programot az 1960-as évek közepén vezették be. Hollandiában a '60-as évek végére elérték, hogy majdnem minden családorvos nyújtson családtervezési szolgáltatásokat. 1971-től a családtervezési programot az állami egészségbiztosítási rendszer finanszírozta, melynek révén a nők ingyenesen kaptak fogamzásgátló tablettát, méhen belüli fogamzásgátló eszközt és pesszáriumot.

A holland családtervezési program közel egy évtizede volt hatályban, mire (1967 és 1972 között) az ország liberalizálta az abortuszt. A liberalizációt követően kezdeti növekedés mutatkozott az abortuszok számában, majd az 1970-es évek elejére ez a szám fokozatosan visszaesett. A művi terhességmegszakítást hivatalosan 1984-ben legalizálták. 1973 és 2003 között a holland abortuszráta 1000 nőre vetítve 5 és 9 között mozgott, ami alacsonyabb volt, mint a többi európai országban (Ketting and Visser 1994, Sedgh és mtsai. 2007, mindkettőt idézi IPAS).

Románia

1966 előtt a román nők legálisan jutottak abortuszhoz, noha a fogamzásgátlók elérhetősége extrém módon korlátozott volt. A fogamzásgátló tabletták és a méhen belüli fogamzásgátló eszközök illegálisak voltak, más fogamzásgátló módszerek pedig lényegében nem voltak elérhetők. Megbízhatatlanul működő hagyományos módszereket használtak, például a megszakított közösülést (David 1999, idézi IPAS). Az abortusz volt a születésszabályozás egyetlen legális és elérhető módja: olcsó volt, általában biztonságos, és bárki számára elérhető. Ennek következtében 1965-ben igen magas volt az abortuszráta: 1000 szülőképes nőre 252 abortusz jutott. A terhességgel összefüggő halálozás viszont alacsony volt.

1966-ban Nicolae Ceausescu elnök kriminalizálta az abortuszt és betiltotta a fogamzásgátlókat, hogy ily módon növelje meg Románia népességét. Egy éven belül az 1000 nőre vetített hivatalos abortuszráta 46-ra esett vissza, ugyanakkor kiugróan megnőtt az abortusz miatt bekövetkezett halálozások aránya, mivel azok a nők, akik abortuszért folyamodtak, már csak illegálisan, nem biztonságos körülmények között tudták azt elvégeztetni. 1966 előtt az abortusszal összefüggő halálozás aránya 16,9 volt 100 000 élveszületéshez viszonyítva, 1982-re ez a szám 151,3-ra nőtt.

A rendszerváltást követően, 1989-ben legalizálták az abortuszt. Kezdetben az 1000 nőre vetített abortuszráta 199-re ugrott. A következő évtől Románia engedélyezte a modern fogamzásgátlók importját, előállítását és forgalmazását. 2001-ben az Egészségügyi Minisztérium ingyenessé tette a születésszabályozást. Emellett biztosították, hogy az abortusz díja továbbra is megengedhető maradjon. Ahogy egyre több modern fogamzásgátló lett elérhető, az abortuszok száma visszaesett. 2003-ban az abortuszráta 1000 nőre vetítve már csak 35 volt (David 1999, idézi IPAS).

A legalizációt követően néhány országban megemelkedik az abortuszok száma, részben azért, mert a korábban be nem jelentett illegális abortuszok attól fogva már megjelennek a statisztikákban. A kezdeti növekedés azért is jelentkezhet, mert – ahogy Románia példáján is láttuk – a fogamzásgátló módszereket csak az abortusz legalizálása után teszik elérhetővé, és addig a párok kénytelenek az abortuszt használni születésszabályozásra. Azokban az országokban, ahol a párok hatékonyan tudják gyakorolni a fogamzásgátlást, az abortusz mérsékelt szintre esik vissza. Azokban az országokban, ahol a fogamzásgátlók használata nem terjed el, miközben kevés gyereket akarnak és fontos azok időzítése, előfordul, hogy nő az abortuszok száma, és csak egy idő után mérséklődik (Guttmacher 1999, idézi IPAS).

Hivatkozások:

Alan Guttmacher Institute (AGI). 1999. Sharing responsibility: Women, society and abortion worldwide. New York and Washington, D.C.: AGI.

David, Henry, ed. 1999. From abortion to contraception: A resource to public policies and reproductive behavior in Central and Eastern Europe from 1917 to the present. Westport, CT:

Greenwood Press.

Henshaw, Stanley, Susheela Singh and T. Haas. 1999. Recent trends in abortion rates worldwide. Research note. International Family Planning Perspectives, 25 (1): 44-48.

IPAS. 2010. The evidence speaks for itself: Ten facts about abortion. Chapel Hill, NC: Ipas. Letöltve: http://www.ipas.org/Publications/The_evidence_speaks_for_itself_Ten_facts_about_abortion.aspx

Johnson, Brooke, Mihai Horga and Peter Fajans. 2004. A strategic assessment of abortion and contraception in Romania. Reproductive Health Matters, 12 (24 Supplement): 184-194.

Ketting, E. and A.P. Visser. 1994. Contraception in the Netherlands: The low abortion rate explained. Patient Education and Counseling, 23 (3): 161-71.

Marston, Cicely and John Cleland. 2003. Relationships between contraception and abortion: A review of the evidence. International Family Planning Perspectives, 29(1): 6–13.

Sedgh, Gilda, Stanley Henshaw, Susheela Singh, Akinrinola Bankole and Joanna Drescher. 2007. Legal abortion worldwide: Incidence and recent trends. International Family Planning Perspectives, 33(3): 106-116.

Singh, Susheela, Deirdre Wulf, Rubina Hussain, Akinrinola Bankole and Gilda Sedgh. 2009. Abortion worldwide: A decade of uneven progress. New York: Alan Guttmacher Institute.

Tévhit: Az abortusz szigorításához változtatni kell a törvényen.
Tény: Az abortuszt az eljárási szabályokkal is meg lehet nehezíteni, a közvélemény figyelmének elkerülésével.

Magyarországon az abortuszt igénylő nőknek kötelező tanácsadáson kell résztvenniük, amelynek kifejezett célja a magzat megtartatása (Magzatvédelmi törvény). Ezeket a tanácsadásokat parlamenti döntés nélkül is meg lehet szigorítani, például megmutathatják a terhes nőnek a magzatról készült ultrahangot, kötelezően abortuszról készült felvételeket nézethetnek vele. Az Egyesült Államokban Oklahoma után Texasban is kötelezővé akarják tenni, hogy az abortuszért folyamodó nőnek meg kelljen néznie a magzati ultrahangot (Center for Reproductive Rights 2011, 2010).

Ugyanígy könnyen csökkenthető a rászorultsági alapon finanszírozott abortuszok száma, ha egyszerűen alacsonyabb összeget biztosítanak e célra a költségvetésben. Könnyen növelhető az abortuszért fizetendő díj, mivel a magzatvédelmi törvény szerint az „megegyezik a társadalombiztosítás szerinti finanszírozás mindenkori összegével", ami a magzatvédelmi törvény módosítása nélkül felemelhető.

Mivel nem a törvény, hanem országos egészségügyi szakintézetek vagy kollégiumok döntik el, hogy mi számít olyan magzati károsodásnak vagy genetikai problémának, amely miatt a 12. hét után is engedélyezhető az abortusz, ezen is könnyen lehet szigorítani.

Emellett sok országban divat, hogy orvosok vagy egész intézmények „lelkiismereti" alapon megtagadják az abortusz nyújtását, ami oda vezethet, hogy egész régiók maradnak abortuszt végző egészségügyi szolgáltató nélkül. Például Olaszorszgban a szülész-nőgyógyászok közel 70%-a tagadja meg az abortuszt lelkiismereti alapon (Breitbart), míg Lengyelországban gyakori, hogy már a magzat genetikai vizsgálatát is megtagadják. Nemrég nagy port vert fel egy lengyel eset, amelyben lelkiismereti alapon nem végezték el a terhes nőn az életmentő, de esetlegesen a magzat károsodásához vezető beavatkozásokat, aminek következtében a nő és a magzat is meghalt (Center for Reproductive Rights 2009). Ez Magyarországon is elképzelhető mindenféle törvényi változtatás nélkül.

Többet erről a témáról a Magyar Narancsban megjelent cikkünkben olvashat.

Hivatkozások:

Breitbart. 2011. Big rise in Italian doctors refusing to perform abortions: ministry. Apr 22 02:27. http://www.breitbart.com/article.php?id=080422192609.lcpkej77&show_article=1

Center for Reproductive Rights. 2011. Trust texas women. Washington DC: CRR. http://reproductiverights.org/en/feature/trust-texas-women

Center for Reproductive Rights. 2010. Nova Health Systems v. Edmondson (OK). Washington DC: CRR. http://reproductiverights.org/en/case/nova-health-systems-v-edmondson-ok

Center for Reproductive Rights. 2009. Z. v. Poland (European Court of Human Rights). Washington DC: CRR. http://reproductiverights.org/en/case/z-v-poland-european-court-of-human-rights

1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről. Letöltve: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99200079.TV

php script encode decode php script encode decode