Nyomtatás

2011. február 9-11.

A Fidesz-KDNP háromnapos siófoki frakcióülésén olyan éles vita bontakozott ki a két kormánypárt között, amilyenre a kormány megalakulása óta még nem volt példa. A Fidesz ugyanis az alkotmánykoncepció rövid összefoglalójából kihagyta a KDNP által favorizált kérdésköröket, így a fogantatástól való magzatvédelmet is.  Orbán Viktor a frakcióülésen világossá tette, hogy egy abortuszszigorításba belebuknának, így nem támogatja, hogy olyan megfogalmazás kerüljön az alaptörvénybe, ami támadási felületet jelenthet. A KDNP erre – bár ezt tagadta - ultimátumot adott a nagyobbik kormánypártnak: ha a Fidesz egészében ignorálja alapvetéseiket, nem szavazzák meg az alkotmányt. Az ülést követő sajtótájékoztatón a KDNP szóvivője végül úgy nyilatkozott, tudomásul veszik, hogy az új alkotmány nem fogja megváltoztatni a jelenlegi magzatvédelmi szabályokat. Ugyanakkor a Fidesz is engedett, így a magzatvédelmi klauzula, ha nem is olyan radikális megfogalmazásban, ahogyan a kereszténydemokraták szerették volna, de szerepelni fog az alaptörvényben. Az alkotmány-előkészítő bizottság által készített alkotmánykoncepciót vitaanyaggá minősítették vissza, arról az Országgyűlés nem fog dönteni.


http://hvg.hu/itthon/20110211_fidesz_kdnp_kihelyezett_frakcioules_vege
http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=52789:a-fidesz-kdnp-siofoki-frakciouelese&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115