Nem egészen egy héttel Salamon László szigorítást előrevetítő mondatai után Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes egymaga, egyetlen nyilatkozatában, figyelemre méltó ívet leírva demonstrálta a kormányzó pártok abortusszal kapcsolatos kommunikációjában megjelent kettős beszédet, amikor „a politikai hisztériakeltés kategóriájába sorolta, hogy a magzat védelmére vonatkozó kezdeményezésüket bírálóik a nők saját teste feletti önrendelkezési jogának korlátozásaként értelmezik." Majd a következő mondatában figyelmeztetett, hogy „az abortusz esetében egy nő nem a saját teste felett rendelkezik, hanem egy másik ember felett". Ezután hitet tett „a leginkább jogfosztott és kiszolgáltatott, magzati korban élő embertársaink" védelme mellett, végül elárulta, hogy a kereszténydemokraták küldetése, hogy „prófétai jel" módjára meggyőzzék a társadalmat az emberi élet szentségéről.