Amellett, hogy az Ágota Alapítvány a kedélyeket borzoló abortuszellenes plakátkampányt folytat, amelyben a 2011-ben már kifogásolt plakáton a magzat az életéért könyörög, a szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI-vel) együtt országos kampánykörutat is tart az örökbeadás népszerűsítésére. Az evangélium üzenetét is hirdető, de első sorban az állami gondozásba kerülő gyerekek családban való elhelyezése érdekében tevékenykedő Ágota Alapítvány kampányát 25 millió forinttal támogatta az EMMI. Munkatársunk Szolnokon járt, hogy tudosítson, mi történik a körút állomásain tartott konferenciákon.

A szolnoki konferencián, amelyet a gyermekvédelmi intéztben tartottak február 26-án, mintegy 150, főleg gyermekvédelemmel és határterületeivel foglalkozó szakember vett részt, illetve sajtótájékoztatót tartottak a helyi sajtó számára. Felszólalt Szolnok alpolgármestere, egy nevelőszülő és öt nevelt gyereke, Asztalosné Zupcsán Erika az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, az Ágota Alapítvány elnöke és a megyei gyermekvédelem vezetője, valamint jelen volt Szolnok egyik országgyűlési képviselője. A szolnoki előadás első sorban a kormány által az örökbefogadás megkönnyítése érdekében megtett és tervezett lépéseket népszerűsítette.

A minket itt érdeklő témáról, az abortuszról egyedül Asztalosné Zupcsán Erika szólt. Beszédét azzal kezdte, hogy az előtte felszólaló, nevelőszülőnél élő gyerekek elmondtak mindent. Igaza volt, hiszen mi tudná felülmúlni azt az aggodalmat, amit állami gondozásban lévő gyerekek láttán az ember érez, még ha arról is szól a szavalókórusuk, hogy milyen odaadó munkával szolgálja őket a nap 24 órájában a nevelőszülő.

Abortuszról szóló statisztikai adatokkal folytatta: Magyarországon évente 36 ezer gyermek nem születik meg, mert abortuszon esik keresztül. Vagyis rögtön egyenlőségjelet tett a magzat és a gyerek közé, ahogy azt várhattuk egy ilyen plakátkampányt pénzelő minisztérium hivatalnokától, és a szívemben rögtön a magzatnak az előbb felszólaló gyerekekhez hasonló kiszolgáltatottsága is felsejlett.

Megemlítette, hogy az ENSZ női jogi CEDAW bizottsága már két hete tudott az akkor alig elindult kampányról, és Genfben feltették a kérdést, hogy miről is szól ez a kampány, és sérti-e a nők jogait. A helyettes államtitkár azt válaszolta, hogy Magyarországon a gyermek nemzeti ügy, és hogy Magyarországon jogilag mindent szabad, az abortuszt senki nem tiltja. Reméljük, hogy amellett, hogy a magyar lakosság 65%-a nem szretné az abortusz szigorítását, az ENSZ előtt megválaszolandó kínos kérdések is hozzájárulnak ahhoz, hogy a kormány tudja, hogy rajta tartjuk a szemünket, és a nemzetközi közvélemény értesülni fog róla, ha nem nyilvánvaló módokon próbálná szigorítani az abortuszt. A CEDAW-bizottsághoz a nők repordukciós jogairól írott levelünket, amelynek alapján a kérdéseket feltették, nemsokára magyarul is olvashatják majd.

Azt is megkérdezte a CEDAW, ahogy erről korábban mi is beszámoltunk, hogy végzett-e a kormány kutatásokat, hogy az örökbeadó milyen lelki traumán esik át. A konferencián és a CEDAW előtt is elmondta a helyettes államtitkár, hogy aki nem vállalja a gyereket, az lelki traumán esik át, és ma Magyarországon a nők egyedül viselik ezt a terhet, és erre fel kell hívni a figyelmüket. Lehet, hogy olyan kampánnyal, ami egy kicsit meghökkenti az embereket. Ahogy a kampányról szóló sajtónyilatkozatunkban kifejtettük, a kampány nem egyszerűen meghökkentő, hanem bűntudatkeltő, és bár igaz, hogy a nőknek szevedést jelent a nem kívánt terhesség és az abortusz, esetenként akár traumát is, de nem jellemző, hogy az abortusz nagy számban, súlyosan és életre szólóan traumatizálja a nőket.

Egyébként a konferencia többi mondandója – hogy a gyerekeknek alapesetben jobb helyük van családban, mint nevelőotthonban, hogy lehetőleg minden gyereket inkább nevelőszülőnél kell elhelyezni, hogy a kormány megkönnyíti az örökbefogadás eljárását – első hallásra tetszetős céloknak tűntek, habár a Patent Egyesület nem szakértője ezeknek a témáknak, így ezekben hivatalos álláspontot nem dolgunk kialakítani.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2012. szeptember 28-án rendezett konferenciát Az élet ajándék címmel, amelynek témája a magzatvédelem volt. Nem meglepő, hogy az a kormány, amelyik az alaptörvénybe írta, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”, és amelynek több tagja hangot adott már annak a véleményének, hogy a terheségmegszakítás gyilkosság, támogatta a konferenciát azzal, hogy a szervezők rendelkezésére bocsátotta az országház felső házi termét, illetve 22 millió forintot adott a konferenciára és a hozzá kapcsolódó plakát- és videókampányra. De mi is hangzott el ezen a több száz fős konferencián, milyen érveik vannak az abortusz ellenzőinek, és az elhangzottak alapján mire lehet számítani a kormánytól abortuszügyben?

A konferenciát köszöntő és megnyitó Kövér László, illetve Soltész Miklós visszafogott volt. Kövér szájából eléggé vészjóslóan hangoztt, hogy a gyermek nem magánügy, hanem „a közjó egyik legfőbb eszköze”, amellyel a tisztes időskor és a nyugdíj biztosítható. Ebből következhet az abortusz szigorítása, ha a kormány feltételezi, márpedig Kövér beszédéből kiderült, hogy feltételezi, hogy az abortiusztilalom vagy -szigorítás megoldja a népesedési problémát (ami nem igaz).

(Rriasztó ez a szöveg amiatt is, hogy eszközként és nem alanyként nevezi meg a gyereket. A gyerek eszköznek tekintése nem újdonság a kormány részéről, így jelenik meg az alaptörvényben és a családvédelmi törvényben is, amelyekben a felnőtt gyereket kötelezik, hogy eltartsa idős korú szülőjét. Ez különösen aggályos például, ha a szülő bántalmazó, de önmagában is elég súlyos, mivel így nem teljesül az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1. cikke, amely szerint minden ember szabadnak születik, így viszont minden ember a szülei szolgájának. És ugyanez a filozófia mutatkozik meg az új nemzeti alaptantervben, amely egységesíti azt, ahogy a gyereket nevelni kell, így csökkentve a gyerekek egyedi nevelési igényeinek nyitva álló teret. Na de vissza az abortuszra.)

Mindemellett az ő és Soltész Miklós üdvözlése sem ment el odáig, hogy abortusztilalmat vetített volna előre a közeljövőre. Ami a konkrét lehetséges kormányzati intézkedéseket illeti, Kövér a családi adókedvezményről, Soltész pedig arról beszélt, hogy segíteni kell az édesanyáknak (értsd: terhes nőknek), hogy ne az abortuszt, hanem az örökbefogadást válasszák. Szóval ebből áll a magzat életének védelme.

Carlo Cassini főleg az őáltala indított európai állampolgári kezdeményezésről beszélt, amellyel meg akarják tiltani, hogy az EU olyan tevékenységet (pl. kutatást) finanszírozzon, amely akár csak megtermékenyített petesejtek elpusztításával jár. (Ez lehetetlenné tenné például a lombikbébi kutatások uniós finanszírozását. Lengyelországban például már politikai vita tárgya a lombikbébi-programok betiltása – szóval lehet még fokozni a hangulatot.) Érvelése során idézte az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely védi az életet, csak persze „elfelejtette” hozzátenni, hogy a születéstől védi azt. Azt sem említette, hogy kifejezetten azért ez a megfogalmazás, hogy ne lehessen az abortusz betiltására használni, mert a nyilatkozat megszövegezői figyelembe vették, hogy van egy személy, a terhes nő, akinek az emberi jogait súlyosan sértené az állami kényszerterhesség. Világszerte taktikája az egyébként vallási alapon álló választásellenzőknek is, hogy a magzat élethez való jogának alátámasztására egyre kevésbé vallásos érveket használnak (például hogy az abortusz nem illik bele Isten tervébe), hanem inkább emberi jogi nyelvezetet és érveket (még akkor is, ha ehhez pontatlanul kell idézni az emberi jogi nyilatkozatokat). Ennek az a következménye, hogy az általuk vallott nézetek egyetemesebbnek tűnnek, mint amilyenek, hiszen az emberi jogok érvényesülését különböző vallású és nem vallásos emberek is támogatják általában.

Sharon Slater amerikai választásellenző aktivista sem utalt egyértelműen vallásos érvekre. Szerinte két világnézet néz szembe egymással: az egyik szerint csak két nem van, és a házasság előtti szex és a homoszexualitás rossz; a másik szerint egynél több nem van, a gyerekeknek születésüktől kezdve van szexualitása, a szexualitás semmilyen korlátozása nem megengedhető, és a nőknek joga van az abortuszhoz. Mire ide értünk az előadásában már én is a „normális” oldalon akar állni: ki a fene akarná, hogy pedofilok megtámadják a gyerekét, inkább tiltsuk be az abortuszt meg a homoszexualitást is, ha az kell ahhoz, hogy ezektől megvédje a gyerekeinket. Slater azzal folytatta, hogy a gyerekeknek szóló szexuális felvilágosítást erősen pornográfnak állította be, azért is nem hozott egyetlen képet sem ezekből az anyagokból, mert annyira illetlenek. De biztosított minket, hogy hihetünk neki, nagyon illetlenek. Elmondta még, hogy a szexuális felvilágosítást támogató radikális mozgalom szerint a gyerekeknek joga van a gyönyört okozó szexuális tevékenységekhez, és ezt a jogot meg kell nekik tanítani, és azt homályban hagyta, hogy ezek a „radikálisok” milyen eszközökkel tanítanák a szexhez való jogot. Borzongtam is, hogy biztos a szexet is tanítják ezek a gyerekeknek.

Slater csúsztatásaiban az a veszélyes, hogy mivel van bizonyos valóságalapjuk, nehéz lehet a hallgatónak felismerni, miben nem mond igazat. Igaz például, hogy vannak olyan szervezetek vagy szerveződések, amelyek a szexualitás minden korlátozását ellenzik, még a pedofíliát is engednék, azonban ezek nemzetközileg nincsenek többségben, Magyaroszágon pedig nincs ilyen szervezet vagy csoport. Valószínűleg statisztikailag igaz, hogy azok, akik szerint kettőnél több nem van, inkább választáspártiak. Ugyanakkor nem létezik olyan szexuális felvilágosítás, amely meg akarná változtatni, hogy a gyerekek milyen neműnek azonosítják magukat. Igaz, hogy vannak kifejezetten pornográf szexuális felvilágosító anyagok – felnőtteknek. Nem igaz, hogy a gyerekeknek szóló szexuális felvilágosító programok pornográfok. Nem igaz, hogy a nőmozgalom és a nőszervezetek, amelyek leginkább küzdenek az abortuszhoz való jogért és a szexuális felvilágosításért, pedofilok vagy pedofilpártiak lennének. Magyaroszágon és nemzetközi szinten is néha ugyanazok a szervezetek küzdenek az abortuszhoz való jogért, és azért, hogy az állam hatékonyabban lépjen fel a gyerekkori szexuális bántalmazás ellen. Szerintem ezt Slater is tudja, vagy ha nem, akkor hanyagul tájékozatlan. A Patent Egyesület például kampányt folytat a meglévő abortuszszabályozás konzerválása mellett, és számos olyan ügyfélnek nyújt jogi segítséget, akiknek gyereke szexuális bántalmazás áldozata lett, és akinek ügyében a magyar hatóságok hanyagul jártak el. Hiszen akárcsak az abortusztilalom és kényszerterhesség kérdésében, a szexualitás és az egyébként valóban létező gyermeki szexualitás kérdésében is a saját test feletti döntés jogát és a kínzástól való mentesség jogát tartjuk szem előtt. Ez az a jog, amit a gyerekeknek meg kell tanítani, nem a szex.

A legtöbb felszólaló megemlítette, hogy az abortusz beleilleszkedik egy általánosabb, a konzervatív értékeket és az életet megkérdőjelező kampányba vagy kultúrába. Kövér szerint a tudatipar a konzervatív értékek megkérdőjelezésével háborút folytat a civilizációnkat összetartó alapértékek és minden valódi emberi közösség – a család, az egyház – ellen. Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva a halál kultúrájáról beszélt, amely az online katolikus lexikon szerint „II. János Pál pápa kifejezése az emberi élettel szembeforduló tudatos döntések rendszerére, mely folyamatos programokkal és »tudományos« módszerekkel támadja az életet és az élethez való jogot” (Magyar Katolikus Lexikon), és amely olyan katolikus szemmel bűnnek tekintett tevékenységekhez vezet, mint az abortusz és az eutanázia. Ahogy Slater rágalmai esetében, itt is van valami igazságalapja a kijelentéseknek. Igaz, hogy az abortuszt megengedő nézet megkérdőjelezi azt a konzervatív gondolatot, hogy a nők teste fölött az államnak (értsd: férfiaknak) kell irányítást gyakorolnia, illetve azt a konzervatív vagy vallásos nézetet, hogy a sokasodás és szaporodás minden honleány kötelessége. Ugyanakkor túlzásnak tűnik, például az a kijelentés, hogy háború folyik a civilizáció ellen, ugyanis a választáspárti oldalnak nem célja a civilizáció alapértékeinek lerombolása, márpedig a háború tudatosságot feltételez. Ráadásul a kijelentés csak akkor igaz, ha felételezzük, hogy csak a Kövér által ismert család és egyház lehet valódi emberi közösség. Amilyen pontatlanok ezek a költői képek, annyira alkalmasak a választáspárti nézetektől való elrettentésre: ki akarna a civilizáció alapértékei ellen háborút viselni, a halál kultúrájához tartozni?

Délután a „Lelki segítségnyújtás és tanácsadás” című kerekasztal-beszélgetés során ugyanilyen pontatlan, érzelmi kommunikációval folyt a posztabortusz-szindróma tárgyalása. A szindrómáról a nap folyamán Politikus (Ékes Ilona), orvos (dr. Koós-Hutás Piroska), bába (Lukács Judit) és lelki gondozó (Kovácsné Treer Mária) is kijelentette, hogy létezik (ez utóbbi egész odáig ment, hogy kijelentette a nők 70%-a szenved tőle), sőt a szekcióülésen felszólalt egy fiatalkorában abortuszt igénybe vevő, most már idősebb nő is, aki máig tartó bűntudatról és gyászról számolt be.

Megint csak van valami igazság a dologban: tény, hogy vannak nők – főleg vallásos nők, vagy akikben bűntudatot kelt a környezetük – akik bűntudatot élnek át a terhességmegszakítás után, és vannak nők, akik szomorúak, mert általában akarnak gyereket, csak az adott helyzetben nem tudják azt vállalni, vagy mert a nem kívánt terhesség a párkapcsolatuk megromlásához vezetett, vagy más okból. És igaz, hogy a nők általában nem tekintik kellemes élménynek az abortuszt. Ugyanakkor nem igaz, hogy hosszú távra kiható lelki traumát okoz. Nagy mintán (utoljára például 80 ezer fő egészségügyi adatain) végzett kutatások szerint az abortusz utáni lelki állapotot leginkább az abortusz előtti lelki állapotból lehet megjósolni, vagyis a terhességmegszakítás nem ront a lelki egészségen. Valamint az abortusz nem vezet rosszabb lelki egészséghez, mint a kihordott nem kívánt terhesség. És nem igaz, hogy minden nő bűntudatot vagy gyászt élne át, sokan főleg megkönnyebbülést éreznek.

A felszólaló nő is arról számolt be, hogy élete során hosszú időre nem volt bűntudata, majd az feléledt, és ezért fordult lelki segítségért. A felszólaló nő jelen lévő lelki segítője és a kerekasztal többi résztvevője is elmondta, hogy az abortuszon átesett nők esetében mindig a bűntudat csökkentése a cél, azonban felmerült bennem, hogy egy az abortuszt bűnnek vagy gyilkosságnak tartó segítő nem fogja soha azt mondani az abortuszt igénybe vevő nőnek, hogy nem követett el semmit, ezért szükség szerűen mindig bűntudatkeltő marad az ilyen tanácsadás. Ahogy a kerekasztal egyik résztvevője maga is mondta, a bűntudatnak azért van helye az ilyen esetekben – legalábbis az ő szempontjából. Lehet, hogy emiatt a tanácsadási gyakorlat miatt van, hogy a választásellenző tanácsadók úgy tapasztalják, hogy az abortusz soha nem múló bűntudatot okoz, holott lehet, hogy azt nem az abortusz, hanem a burkoltan bűntudatkeltő tanácsadás okozza. Ilyen értelemben nem posztabortusz-, hanem posztbűntudatkeltés-szindrómáról kellene beszélni.

Vagyis nem tudjuk, hogy a felszólaló nő abortusz utáni tünetegyeüttese kivirágzott-e volna, ha azt nem táplálja a bűntudatot készakarva nem keltő, jóindulatú, de választásellenző előfeltevései miatt szükségszerűen bűntudatkeltő tanácsadás. Ugyanígy nem tudhatjuk, hogyan érezte volna magát a felszólaló, ha a nem kívánt terhességet rákényszeríti például az állam korlátozó abortuszpolitikája.

Kiderült az is, hogy a különböző válságterhességi tanácsadást nyújtó és választásellenző szervezetek jól szervezettek, és sok ilyen szervezet van. Mindegyik szervezet képviselője elmondta, milyen jó kapcsolatokat ápolnak az abortusz előtti kötelező tanácsadást végző védőnőkkel, és sok szervezetnek van országos vagy sok megyére kiterjedő tanácsadó hálózata.

A konferencia tanulsága, hogy nem várható azonnali abortusztilalom, hiszen a kormány politikusai visszafogottan nyilatkoztak, és csak a terhes nők és a családok támogatásával kívánják védeni a magzat életét. Ugyanakkor a konferencia, az azt kísérő kampány és az európai állampolgári kezdeményezést Magyarországon szervező civil szervezet állami támogatása (valamint a 2011 májusi kampány, a 2012 költségvetés elleni KDNP-s támadás, a tablettás abortusz ellehetetlenítése) mutatja, hogy a kormány ígéretéhez híven elkezdte azt a kampányt, amellyel a meg akarják győzni a lakosságot, hogy az abortusz bűn, hogy az választók elvesztése nélkül betiltható legyen. A kampány nagyvonalúan kezeli a tényeket, első sorban érzelmi kommunikációra alapoz, és segítségére van a választásellenző szervezetek széles és az állam által is jól finanszírozott hálózata.

Ezzel szemben a választáspárti oldal dolga, hogy pontos tényeket és ellenérveket vonultassunk fel, ahogy ebben a cikkben is tettem. Fontos még, hogy mi is hassunk az érzelmekre. Meg kell mutatnunk azoknak a nőknek és gyereklányoknak a szenvedését, akiknek az életét tenné tönkre egy nem kívánt terhesség, rá kell irányítani a figyelmet arra, hogy az állam által kikényszerített terhesség a kínzás és megalázás egyik fajtája, amely nem boldog kismamákat, felívelő születésszámot, hanem megnyomorított életeket, konyhaasztalokon végzett illegális abortuszokat, az írországihoz hasonló elkésett orvosi beavatkozásokat és fölösleges haláleseteket eredményez.

Ön is ellenzi az abortusz szigorítását?

Használja logónkat blogján, facebook profilján!

Írja alá petíciónkat a tablettás abortusz mellett!

Forrás:

Magyar Katolikus Lexikon. Halál kultúrája szócikk. http://lexikon.katolikus.hu/H/hal%C3%A1l%20kult%C3%BAr%C3%A1ja.html